Petőfi, Jókai, Tompa és mások 1846 áprilisában megalakították a Tízek Társaságát. Kötelezték magukat, hogy az év közepétől egy éven keresztül nem jelentetik meg írásaikat máshol, mint az újonnan megalapított Pesti Füzetekben. Ám Vachott Imre, a Pesti Divatlap szerkesztője elbánt a Tízekkel: ötüknek publikálta olyan írásait, melyeket korábban hagytak nála… Emiatt Petőfi összeveszett . A Tízek Társaságát a hatalom ekkor már megfigyelés alatt tartotta, nem kapták meg az engedélyt saját lapjuk megindításához…

Tovább jártak tehát a Pilvaxba. Divat volt páholyt tartani a Nemzeti Színházban, népdalokat hallgattak, kartonruhás estélyeket rendeztek!

Vasvári Pál az egyik legvonzóbb tagja volt a társaságnak. Nem csak Teleki Blanka leánynevelő intézetének növendékei bomlottak érte (akiket 1847-től 1848 végéig tanított), hanem maga Teleki Blanka is (bár szerelmét titokban tartotta, és kapcsolatuk valódi természetéről kevés forrással rendelkezünk), valamint tanítótársa, Leövey Klára is - de széles körben rajongtak szónoki képességeiért és megjelenéséért a pesti hölgyek és urak is…

Jókai Mór a társaságba Petőfi legjobb barátjaként került, a forradalmat megelőző időszakban közös lakásban lakott Petőfivel és ifjú hitvesével, Szendrey Júliával. A forradalom első napjának estéjén Jókai találkozott élete párjával, a kor ünnepelt színésznőjével: Laborfalvi Rózával. Róza nyolc évvel volt idősebb Jókainál, sőt, volt egy törvénytelen gyermeke is – ezért kapcsolata Jókaival komoly felzúdulást váltott ki, s hozzájárult ahhoz is, hogy Jókai összeveszett Petőfivel. Ennek ellenére még a forradalom évében összeházasodtak, és Róza Jókai Mór igazi társa lett, a bujdosásban is az maradt, s végül ő járta ki férjének a menlevelet.

Szendrey Júlia, „a feleségek felesége”, az ország lánglelekű költőjének asszonya az események egyik főszereplője volt maga is. Ő készítette az első ismert magyar kokárdát is, március 15-ének előestéjén (a francia forradalom jelképét követve), s Petőfi mellére tűzte. Magának pedig nemzetiszín főkötőt varrt.

14-én az Ellenzéki Kör, mely összefogta a fontolva haladó liberális nemességet, és a pest-budai radikális értelmiségieket egyaránt, elfogadta ugyan a 12 pontot, de végül úgy határozott:  az ügyet törvényes útra kell terelni, s az országgyűlés elé terjeszteni. Ez nagy csalódás volt a forradalmi hevületű ifjaknak.

Petőfi volt a forradalom irányítója, legfőbb főszereplője, bálványa. Pontosan három hónap múlva ezt írta egy újságban: „engem, mint orosz spiont, mint hazaárulót agyon akart verni a magyar nép ma, június 15-én!” Az álhírek terjedése a forradalom egyik legjellemzőbb tünete volt. Számos alkalommal pánikot is okozott egy-egy hamisnak bizonyuló híresztelés.

A 12 pont kinyomatásakor Landerer, a nyomdász a látszat kedvéért kérte a forradalmárokat: mutassák meg a kiszedendő anyagon a cenzori jóváhagyó bélyegzőt. Mivel ilyen természetesen nem volt, Landerer fennhangon kijelentette: sajnálja, nem szedhetik ki a szöveget… a forradalmárok (ki látott ilyen jól nevelt forradalmárokat?) csalódottan tovább is indultak – volna! Ha Landerer oda nem súgja Irinyinek: „Foglaljanak le egy gépet!”. Irinyi erre hangosan bejelentette: „E sajtót a nép nevében lefoglaljuk!”. A diadalmas közjáték után Landerert – saját kérésére! - a főnöki irodába zárták.

Más asszonyok a lelkesítésnél tovább is mentek. Ismerjük Lebstück Mária történetét, akinek a Mária főhadnagy című Huszka-operett állít emléket: 1848. novemberében a gazdag kereskedőcsaládba született 18 éves lány csatlakozott a honvédsereghez! Részt vett a branyiszkói és a kápolnai összecsapásban, és ott volt Buda visszavételénél is. A szabadságharc után az aradi vár fogságában szülte meg fiát… szabadulása után kiutasították az országból.

Bányai Júlia 28 éves volt a forradalom kitörésekor, elhunyt férje nevén jelentkezett a magyar honvédseregbe. Főhadnagyi, majd századosi rangot kapott. A fegyveres harcokon kívül kémnőként is jelentős szerepet játszott – táncosnőnek öltözve az osztrák és orosz seregnél kémkedett. Bemtől e tevékenységéért kitüntetést is kapott.

A tábori kórházak főápolónője Meszlényiné Kossuth Zsuzsanna volt. A hazafiságot tartotta fontosabbnak és nem az anyai kötelezettségeket, amikor gyermekeit otthon hagyta. Kossuth Lajos édesanyja, húgai, és azoknak családjai sokáig raboskodtak egyetlen szobába összezárva.
A rendi privilégiumok eltörlésével többek között megszűnt a főúri özvegyek azon joga, hogy megbízottakat küldjenek maguk helyett az országgyűlésekre.
Tanügyi kongresszus: A résztvevők meghatározták a leánytanodákban és a tanítónőképzőkben oktatandó tárgyakat, valamint a lányok esetében is javasolták a 6 és 12 év közötti iskolakötelezettséget. Fontos eredmény még, hogy a tanítók és tanítónők számára egyenlő javadalmazást írtak elő, ezzel mintegy kijelentve a férfi és női pedagógusi munka egyenértékűségét.
A népnevelés legfontosabb tényezője az anya; rajtuk múlik, hogy hősies honfiakat és honleányokat neveljenek.

Teleki Blanka magyar nyelvű leánynevelő intézetet működtetett.
"Minden nő, kinek testvére, kedvese, férje van, tegyen úgy, mint Petőfiné, nyújtsa oda elszántsággal kedveltjének a kardot, s ébressze benne azon erős hitet, hogy nem gyámoltalan hölgyet hagy honn, hanem erőslelkű nőt, kit a vész órája készen talál."

A nők otthon magukra maradva a korábbinál sokkal nagyobb önállósággal és az ezzel járó felelősséggel szembesültek. Rájuk maradt a gyakran ápolásra szoruló öregek, a gyermekek ellátása, ezen kívül a gazdaság irányítása, s a frontvonalak mögötti viszonylag békés hétköznapok megteremtése is.

A fél évi fogság után Kossuth Zsuzsanna Brüsszelbe emigrált, ahol kitanulta a csipkeverést és műhelyt nyitott. Később Amerikába ment, ott is sikerrel folytatta a csipkeüzletet, amíg 37 évesen el nem vitte a tüdőbaj. Teleki Blankát felségárulás vádjával 1851-ben letartóztatták, a kihallgatás másfél éve után 10 évi várfogságra ítélték. Szabadulása után a kufsteini és laibachi börtönökben szerzett súlyos szembetegsége és tüdőbaja lett 1862-ben korai halálának okozója. Szendrey Júliának nem bocsátotta meg a közvélemény, hogy beteljesítette a versbeli jóslatot, és túl hamar eldobta az özvegyi fátylat, hogy maga és gyermeke anyagi egzisztenciáját biztosítsa. A híres „Mária főhadnagy” pedig szobafestő fiával együtt nyomorgott, és mosó- és varrónőként halt meg Újpesten 1892-ben.

Budapest a XIX. században

A 18. századi barokk korban a városi élet csak lassan bontakozott ki újra. Buda újkori fejlődését Mária Terézia alapozta meg, amikor Pozsonyból ide költöztette a királyi intézményeket és Nagyszombatról az egyetemet. Az igazi fejlődés azonban csak a 19. század első felében, a reformkor idején indult meg, amikor Pest az ország kulturális és gazdasági központja lett. A század elején még Buda és Pest két külön város volt. Aztán a szabadságharc idején nem is ez volt az ország fővárosa. Majd – főleg a kiegyezést követően – hatalmas fejlődésen esett át.
A reformkor idején Pest népessége megháromszorozódott. Több mint 100 000 fő élt itt. A pesti rész sokkal népesebb volt. Ipara erőteljesebben fejlődött. Kereskedelmi központ. A vasút és a Duna miatt.  Az 1838-as nagy árvíz jelentős károkat okoz a városban, ám ezt követően hatalmas építkezésekbe fog a város vezetősége József nádor irányításával. Megépül ekkor a Nemzeti Múzeum és a Ludovika. Utóbbi a nemzeti oktatás színtere. Ekkor épül Pest első hídja, a Lánchíd is a Clark testvérek tervei alapján. Ez összekötötte Pestet és Budát. Kiépül a közvilágítás. Pest legforgalmasabb útjait burkolattal látják el, mely zúzalék kőből készült.
Pest és Buda fejlesztését a korszak két nagy reformpolitikusa, Kossuth és Széchenyi is támogatta: mindketten az iparon és a kereskedelmen (téli kikötő, dunai gőzhajózás, Pest központú közlekedési hálózat kiépítése 1846: Pest-Vác, 1847: Pest-Szolnok) keresztül kívánták biztosítani a város fejlődését. Széchenyi Pestet zsákutcás településnek tekintette. A város fejlesztése érdekében Széchenyi kezdeményezésére megépítették a Lánchidat, mely összekötötte Pestet és Budát.
Ez a fejlődés a szabadságharc idején megtorpant. Olyannyira, hogy 1849 elején át kellett költöztetni a fővárost Debrecenbe. A főváros átköltöztetését a katonai sikerek tették lehetővé. Windischgrätz ezzel egy időben bevonult Budára. 1849. május 21-én kerül a főváros újra magyar kézbe.
A kiegyezés után 1873-ban Pest, Buda és Óbuda egyesült Így lett az ország egyetlen és máig is létező fővárosa Budapest. 250 000 főről 1 millió főre nő a népesség. A világháború előtt Európa 10 legnagyobb városa közé tartozott Budapest.
A belváros lett a kereskedelem, a bankvilág és a politikai élet központja. A Nagykörút által határolt terület a belső lakóövezet, azaz az arisztokrácia és nagypolgárság területe. Külső munkahelyövezet a pályaudvarok, munkásnegyedek helye. Valamint volt még a város széle, a külső lakóhelyöv, ahol kizárólag munkásnegyedek voltak
1884-ben megépült a Keleti pályaudvar. Eiffel tervei alapján ezt követően belekezdtek a Nyugati pályaudvar építésébe. Megépült továbbá az Erzsébet híd, a Ferenc József híd és a Margithíd. Gyorsan fejlődött a közlekedési hálózat. Megjelent az elektromosság így kiépülhetett a villamos vonal. 1895-96-ban pedig – kontinensen először – Budapesten létesült földalatti vasút és a budavári sikló. Számos új színház épült. Ilyen például a Vígszínház, a Zeneakadémia és az Operaház.
A fejlődés jelképeként tartották meg 1896-ban a városban a millenáris kiállítást és ünnepségeket.