Botond történetén felbúzdulva a saját életükből vett történeteket "mondásítottak" a gyerekek.

Sara:
Indultunk a nagymamához. Láttam egy jaguárt. De nem tudtam közelről látni. Ott voltunk a reptéren. A repülő nem jött. És azt mondták, hogy nem megy a repülő. És Párizsba kellett menni. És a repülőben láttam Mary Poppins-t. Mary Poppins mondta, hogy Párizsba jön egy busz. És azzal kellett menni. De egyszer csak fölszállt a busz. És Belgiumba jött a papa. És elmentünk Drunenbe. És Drunenben ott a házunkban ott volt Mary. De egyszer elment.

Saffiera:
Egyszer megnyertem egy tornaversenyt. Olyan boldog voltam, hogy majd felugrottam a legmagasabb fára. Otthon sütit ettem, olyan sokat, hogy alig fért a boldogságom mellé.

Zsófi:
Leestem a gerendáról és a Marci tudta, hogy én leestem és jött az autójával, de nem az autópályán, hanem repült és az autó láthatatlan volt. Amikor a Marci nálam volt és hozzám ért már nem fájt semmim. Tornáztam egész nap.

Aletta:
Volt egyszer egy szép őszi nap. Körülbelül 3 éves volta, úgyhogy még nem kellett járni iskolába. Volt egy óriási tesóm, Regina, sokkal idősebb volt, mint én. Az anyukámmal el akartuk vinni iskolába, úgyhogy elkezdtük a hosszú utat. Már 3 nap és 3 éjszakát utaztunk a melegben, amikor hirtelen valamit beleakadt az anyukám biciklijébe. Azt gondoltam, hogy egy ág közé került, de elkezdett fájni a lábam. Ránéztem és nem láttam a lábat, mert már leesett. A lábam volt, ami közékerült. Találkoztunk egy anyukával, aki Reginát továbbvitte iskolába. Megfogtuk a lábamat és elmentünk vele a szabóhoz. Ő megvarrta a lábamat. Utána elmentünk a kórházba, ott 2 évet kellett maradni. Úgyhogy 5 éves voltam, amikor kijöttem. Utána még egy pár hónapot kellett 100 fokos vízbe mártani a lábamat.

Regina:
Egy szép téli nap volt. Hullott a hó és kimentem játszani a kertbe. Mikor odaléptem a barátomhoz, elcsúsztam és nekiestem a kerítésnek, ami rögtön kettészakadt. A fél fejem vérzett, úgyhogy kihívtuk a mentőt. Mikor odaérkeztünk a kórházba, egy félméteres tűt szúrtak a fejembe. Aztán lecsavarták a fejem és tettek egy újat rá. A régi fejemet egy dobozba tettem és még mindig a padláson van.

Csilla:
Volt egyszer egy lány. Csillának hívták. Ennek a lánynak írásbeli vizsgát kellett tennie államigazgatásból. Volt ideje bőven a felkészülésre; de órák, napok, évek teltek el és még mindig nem tudott eleget. A tananyag olyan unalmas volt, hogy még az, aki imádja az államigazgatást is elaludt volna rajta. Ezért aztán többször megtörtént, hogy Csilla délben elaludt a könyvek felett és csak másnap reggel ébredt fel.
De aztán egy szép esős reggelen végül mégis elindult a suli felé, hogy megírja a vizsgát Annyira reszketett, hogy minden fa elkezdett remegni, amikor Csilla elbiciklizett alatta. Két fa ki is dőlt a nagy remegésben. Mire odaért, már annyira izgult, hogy csak úgy nekisétált a falnak. Még ma is látszik az arclenyomata a falon.
Leült a teremben és várta, hogy le lehessen kezdenie. Amikor először belelapozott a papírokba, a vizsga óriássá változott. Harcolt, ütött, vágott, rúgott, küzdött a vizsgával 50 percig. Addig, amíg a csengő meg nem szólalt. Döntetlen!
Hosszú várakozás következett. Elégséges vagy elégtelen? Mai napig sem tudjuk, hogy mi lett az eredmény.

Reijer:
Egy napon mikor a szemüvegem akartam megcsinálni, pillanatragasztó került az ujjamra. Az ujjamról a kezemre meg, aztán a kezemről a másik kezemre. Utána az egész teste tele volt pillanatragasztóval. Nekimentem az asztalnak és aztán az is tele volt ragasztóval. Csilla jött segíteni és ő is hozzám ragadt. Akkor anyu is hozzám ragadt, meg a telefon. Elmentünk a doktorhoz és ő szétfűrészelt mindenkit. Utána forró kádban kellett feküdnünk két napig. Ezután soha többé nem ragasztottam.